hatodik nap

Eddig sokféle dologra próbáltam rávilágítani, amik véleményem szerint hibásak a mai világban. Mindezek közül a legfontosabbat eddig nem érintettem. Mégpedig azért, mert kissé hosszadalmasabb a téma és dolgozó emberként csak így hétvégén van szabad időm.

A mostani bejegyzés témája Te és Én: A dolgozó ember.

Először is definiálni szeretném, hogy olvasatomban a "dolgozó ember" mit is jelent:

- Számomra azt, hogy a munkájuk nyomán valamilyen hasznos funkcióval rendelkező termék létrejön, pl.: gyári munkások, mezőgazdasági dolgozók, stb.

- Olyan emberek, akik szervező munkával segítik az előbbiek hatékonyságát ,pl.: munkaszervezők, műszakvezetők.

- Olyan emberek, akik megterveznek - kitalálnak - feltalálnak olyan dolgokat, amelyek a későbbiekben hasznossá válnak, pl.: mérnökök, tudósok, feltalálók.

- Olyan emberek, akik a közösségi életben vállalnak különféle feladatokat és bár valós produktív dolgot nem tesznek, mégis fontos a szerepük, pl.: orvosok, tanárok, rendőrök, postások.

Ezeknek az embereknek a szerepe és fontossága megkérdőjelezhetetlen. Miért is? Azért, mert ezeknek a dolgozó embereknek a munkája folyamán jön létre minden, ami a hétköznapi életünk folyamán valós haszonként (legyen az tárgyi, pl.: kenyér, autó, telefon vagy nem tárgyi pl.: közbiztonság, iskolázás stb.) jelentkezik.

Nem tekintek dolgozónak egy bankárt, egy tőzsdeügynököt, vagy reklámszakembert. Miért? Mert a munkájuknak semmiféle valós, produktív haszna nincs. Egész egyszerűen azért léteznek, mert születésünktől fogva belénknevelik a szükségességüket.

Véleményem szerint ezt nem látják eléggé tisztán a hétköznapi emberek, vagy ha igen akkor nem eléggé hangsúlyozzák ezt ki sem önmaguk, sem a társaik számára. Miért fontos ez a fajta tisztánlátás? Azért, mert ahhoz, hogy a gondolatot tovább folytassuk, mindenképpen ebből az alaptézisből kell kiindulni, ami véleményem szerint megkérdőjelezhetetlen.

Vegyünk egy dolgozót alapul, aki ledolgozik X órát és cserébe Y pénzt kap. Természetesen a rendszerből kifolyólag épp csak annyit kap, ami minimálisan kell ahhoz, hogy ne gondolkodjon felmondáson.

Nos, nézzük meg, hogy a dolgozó munkájából kiket is kell eltartani? Ugye a közszájon a következő forog: azoknak megy a pénz, akik ingyenélők, mégpedig a segélyek által. Szándékosan nem akarok belemenni kisebbségi nemzetiségi kérdésbe, mert ebből a szempontból értelme sincs taglalni. Lényeg: Azok is kapnak segélyt-pénzt, akik ingyenélők. Tehát ők is részesülnek a dolgozók munkájából. Habár, ugye elviekben elítélendő dolog, hogy megkülönböztessünk valakit azért mert szegény, mégis az a dolog, hogy egy kocsmában az emberek jóízűt anyáznak az ingyenélőkről és mihasznázzák őket, meg van tűrve a társadalom által. Pedig a rájuk elköltött pénzek egész egyszerűen pitiáner összegek a valós problémához képest. Mondhatni teljesen irrelevánsak. A dolgozók a kisebbséget, az egészségügyi dolgozót vagy épp a munkatársaikat utálják azért, mert ők több pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, vagy épp nem dolgoznak és mégis kapnak segélyt. Ez kiváló szemellenzőként viselkedik. A legtöbb ember simán megeszi, hogy neki azért rossz, mert a másik segélyt kap. Nem gondol utána, hogy valóban így van e? A rendszer valós problémáinak felismerését lehetetlenné teszi az, ha nem gondolunk bele abba, hogy mit is jelent a valós munka. Az ezeken a dolgokon történő marakodás jelensége az nem egyéb, mint egy konc, amit odavetnek a dolgozóknak, hogy ezzel foglalkozzanak és ne mással.

Nézzük meg a másik oldalt: Sokunk ámulattal szemlél egy luxusautót vagy egy jachtot vagy egy luxusvillát. Nem fordul meg a fejünkben az, hogy egy bankár, tőzsdeügyök vagy egyéb hasonló személy (nagyonritkán valós produktumot előállító ember) a tulajdonosa az ilyen luxusjavaknak. Nos, a pénzünk hozzájuk folyik el. Mégis hogyan? Erre szeretnék rávilágítani.

A bankok azok pénzéből élnek meg akik dolgoznak. Valamint lehetővé teszik azoknak, akiknek pénze van, hogy pénzt kereshessenek a semmiből. Vegyünk egy egyszerű példát. A bankba érkezik teszem fel egymillió forint valakitől, akinek van pénze. Egy év múlva ez a összeg egymillió és ötvenezer forinttá válik (5%-os évi kamat esetén). Pusztán azért, mert a bank kamatot fizet rá. Az ötvenezer forint tehát előáll úgy, hogy lényegében semmiféle tevőleges munka nem áll mögötte. Na ez csak a látszat, hiszen tudjuk, hogy semmi nincs ingyen. A befizetett egymilliót a bank továbbkölcsönzi, mondjuk gépjárműhitelre, egy olyan embernek, aki ugyan dolgozik, valós munkát végez, de nincs pénze az autó egyösszegű megvásárlásához. A példában említett egymillió továbbkölcsönzésének kamata ugye mindenképp több, mint a betéti kamat tehát, ha a betéti kamat 5% (ezt ugye akkor kapjuk, ha bizonyos ideig pénzt helyezünk el a bankban), akkor a kölcsön kamata ennél több kell legyen, hiszen akkor a bank miből élne meg?

Szeretnék rávilágítai arra, hogy a példában említett 3 szereplő: A pénz eredeti tulajdonosa, a bank és a dolgozó közül csakis a dolgozó végez valós munkát. Mégis eltartja a másik 2 szereplőt is. Sőt! Nemcsakhogy eltartja, de olyan életszínvonalon tartja el, hogy az minden józan ember igazságérzetét bántja.

Összefoglalva: Nem a családi pótlék, a segélyek a valódi pénznyelők a rendszerben. Hanem annak a valós munkát nem végző "felső" rétegnek az eltartása, amely életszínvonalának "nagysága" mögött semmiféle - a társadalom szempontjából hasznos - "produktum" nem áll elő, mégis a társadalom, az ország javait ők birtokolják. Ők határozzák meg, hogy mennyi a pénz - ezen keresztül 1 munkaóra - értéke. Ők határozzák meg, hogy mennyi kamat legyen a kölcsönökön. Ők határozzák meg, hogy a kezükben lévő média, milyen műsorokkal-hírekkel butítson minket. És "természetesen", ők határozzák meg a politikát is. Hiszen a pártpénzek, a korrupciók, a csúszópénzek mögött is ezeknek az embereknek az összeharácsolt pénzei állnak, amit azoktól az emberektől loptak el, akik valóban dolgoznak.

Zárszó:

Ne a koldusra haragudj, mert nem ő az igazi ingyenélő! Ő csak kér, nem pedig lop, mint a rajtunk élősködő felső tízezer!