nyolcadik nap

Környezetvédelem avagy: Zöld színű butító köd.

Rég írtam. Ezek szerint mégsem napi rutin. Kellett valami, ami újra kihozza belőlem az „írhatnékot”. Ez a valami nem volt más, mint a postaládában landoló, reklámújság tengerben megbújt, öko újság. Természetesen csak annyira környezetvédelmi, hogy a színe zöld volt és minden oldalán a környezetvédelmet hirdette. Ez egy újfajta néphülyítés, ami a mostani reklámszakmának egy újabb negatív csúcsa. Az sem volt semmi, amikor azt olvastam, hogy: „Vásárolj nálunk, itt olcsóbb minden. Így pénzt spórolsz, tehát lényegében pénzt keresel.” Az agyam rögtön ledobta az ékszíjat. De térjünk vissza a zöld színű reklámújsághoz.

A következők állnak benne: Vedd meg XY terméket, mert ezzel te tudatosan teszel a környezetért! Nem tudom milyen elmebeteg logika lehet amögött, hogy egy régi terméket lecseréljük újra, a régit kidobva növeljük a szeméttengert, de az újság érveket is felhoz:

X%-al kevesebb áramot használ.
Y%-al kevesebb vizet használ.
Z%-al kevesebb mosópor kell hozzá.

Nos főként ezek az érvek. Mindezek mellett természetesen arra építenek, hogy a környezetvédelem ma „divat”. Arra apellálnak, hogy a vevő járuljon hozzá a környezetünk megóvásához, mert jelenleg nem teszi, hiszen régi, elavult eszközöket használ.

Menjünk vissza kicsit pár évvel az időben és gondoljunk nagyszüleinkre. Mit láttunk tőlük? Azt, hogy nem dobtak ki szinte semmit. Takarékoskodtak mind az étellel, mind az energiával. Sőt, ha gyerekként pazaroltuk a vizet vagy az ételt, ránk szóltak. Ez teljesen természetes volt szinte minden családnál. Ez egyszerűen mindenkinek a jól felfogott érdeke volt. Ugye?

Most azt a képet sulykolják belénk, hogy mi ezeket az alapvető dolgokat nem tudjuk. Így fel kell rá hívni a figyelmet. Nem közröhej?

Mint látható volt az előző írások gondolatmenetét követve, egész egyszerűen azért, mert a fogyasztói rendszerünk úgy működik ahogy, ebből kifolyólag szükség van arra, hogy minden termék bizonyos idő után tönkremenjen. Hiszen a fogyasztói mókuskerék tartja fenn azt a hatalmas szemétgyárat, amivel a gyártók elárasztanak bennünket. Szemétgyárat, igen! Gondoljunk bele. Mely gyártónak érdeke az, hogy a terméke jó minőségű, olcsó és tartós legyen? Semelyiknek. Ez ugye rögtön szembeötlő. Szinte minden termékre elmondható, hogy azért- és úgy készül, hogy záros határidőn belül a szemétdombon végezze. Egyszerű, józan paraszti ésszel is tudjuk, ha valami nem romlik el, jó minőségű és az igényeinket kielégíti, akkor nem veszünk másikat helyette.

Ezért mi történik? Két fronton indul a támadás.


1. front: A tervezett élettartam.


Műszaki iskolát végeztem. Így tudom, már ott úgy tanítják, hogy tervezésnél úgy kell eljárni, hogy meg kell nézni, hogy egy adott motornál például, mely alkatrész az, melynek az élettartama a legkisebb és annak az alkatrésznek az élettartamához kell tervezni a többi alkatrész élettartamát is. Akkoriban kamaszként annyira nem érdekeltek ezek a kérdések, de már akkor sem értettem. Miért jó az, hogy arra fordítok agymunkát, hogy a kérdéses „gyenge láncszem” várható élettartamát megbecsülöm, illetve arra, hogy a többi alkatrész élettartamát is ehhez tervezzem? Miféle hülye logika ez? Nem talán a kérdéses gyenge alkatrész kiváltásán kellene gondolkodni? Nem jobb lenne, ha a leggyengébb láncszem élettartamát nyújtanánk meg, létrehozva egy tartósabb dolgot? Hát nem… az oktatás szerint nem. Pedig józanésszel belegondolva ez lenne a helyes. Miért tanítják mégis így? Azért, mert az oktatás célja jelenleg nem az, mint sokan hiszik. Nem a gondolkodás fejlesztése. Nem olyan emberek „kinevelése”, akik a világhoz, a körülöttük lévő dolgokhoz kritikusan állnak hozzá. Olyan emberek kinevelése folyik, akik a jelenlegi rendszerbe tökéletesen beleillenek. Úgymond szolgálják azt. Ahogy az előző cikkből látszik, a varrónő azért van, hogy eltartsa a bankot, a tulajdonost, de még az általa készített póló reklámozásáért felelős ipart is. A mérnök azért van, hogy olyan terméket alkosson meg, aminek élettartama tervezett, bizonyos idő után elromlik. Így biztosítva azt, hogy a polcokra csak olyasmi kerülhessen, ami megvásárlása után néhány nappal – hónappal – évvel (attól függően milyen termékről van szó), újra a polcok előtt álljunk és a pénzünket újra elköltsük.

A reklámipar észrevette azt, hogy egy terméket pusztán azért, mert elromlik, még nem feltétlenül cserél le az ember. Hiszen nem mindenkiből sikerült még kiirtani az alapvető elvet, amiket megtanultunk régről, hogy takarékoskodni kell. Sok terméket, ha elromlik, meg lehet javítani. Sokunk jár szervizbe inkább, mint boltba újat venni. Igaz, a mérnökök abban is kiválóak, hogy a termék időzített elromlása mellett a javíthatás lehetőségét is a nulla közelére redukálják, de mégis sok termék javítható marad. Bár, létrehoztak, egy olyan légbőlkapott fogalmat, mint a: „gazdaságosan nem javítható”. Mégis sokszor inkább szervizbe megyünk.

Mit jelent a: „gazdaságosan nem javítható” fogalom? Azt, hogy egy termék javítási költsége közelít egy újnak az árához vagy akár meghaladja azt. Hogyan érik el ezt? Úgy, hogy a termékek szerelhetősége szándékosan kicsi, az alkatrészek árai irreálisan magasak, illetve úgy, hogy a szerelés annyira bonyolított, hogy magas szakképzettség szükséges hozzá. Tehát ezt jelenti a „gazdaságosan nem javítható”. Ezzel hitetik el velünk, hogy szükséges az új megvásárlása.

Miért nem gondolkodunk mi magunk? Miért nem gondoljuk át, hogy mi a gazdaságos nekünk és mi nem? Fel kellene csak nyílnia az ember szemének és észrevennie, hogy a „gazdaságosan nem javítható” fogalom egy marhaság. Nem kell hozzá semmiféle szakmai képzettség, csak egy kis józan gondolkodás. Tudjuk: ha újat veszünk, az élettartama a régihez képest kisebb lesz. Tudjuk, hogy szerelhetősége nulla. Nem gondolunk bele abba, hogy a régi termékünk, ha megjavítjuk, valószínű 2-szer – 3-szor annyi időt kibír, mint az új? Nem, nem gondolunk bele. Mert elhitetik velünk azt, hogy az új termék megvásárlása kifizetődőbb. Persze, az…rövidtávon. Az előrelátásunkat meg rég elvitte a cica.


2. front: Az igényeink átformálása.

No félretéve az előzőeket, vegyük úgy, hogy nem vásárolunk újat, mert tudatosak vagyunk. Javíttatunk inkább. Azonban kitaláltak egy újabb dolgot ez ellen a reklámzsenik. Mégpedig azt, hogy a régi termék nem felel meg a jelenlegi igényeknek! Ezért vegyünk újat! A jelen cikk témájánál maradva: „A régi termék nem környezetbarát” propaganda is pontosan ezt a célt szolgálja, nem többet. Ugye senki sem hiszi azt, hogy pl. egy 20%-al kevesebb vizet felhasználó mosógép megvásárlásával, jobban védjük a környezetet? Gondoljunk bele! Az új mosógépnek - ami annyira baromira takarékos - van egy gyártási folyamata. Egy folyamat, ami nem kevés energiát használ fel. Többet, mint az élettartama alatt várható megtakarítás. A gyártási folyamat nem kicsit szennyezi a környezetet, valamint mivel pár év alatt tönkremegy, fokozza a szeméttengert. Ehhez képest, a régi mosógépük megjavítása mennyi terhet ró a környezetre? Nyilvánvalóan töredékét, mint amit egy új gép legyártása és a régi készülék kidobása. Mégis, az újság így próbálja a hamis környezettudatosság bódító ködével rávenni az embert, az új készülék megvásárlására. Felháborító. Picit kanyarodjuk vissza az újság érveihez, amit a cikk elején írtam.

„X%-al kevesebb áramot használ.
Y%-al kevesebb vizet használ.
Z%-al kevesebb mosópor kell hozzá.”

Emlékszünk ugye? Nem hiányzik innen valami? Jól látjuk! Sehol sincs megemlítve a megnövelt élettartam! A napnál is világosabban látható, hogy az újság belehazudik az ember szemébe. Mégis elhisszük. Az előbbi gondolatok, amiket „papírra” vetettem nem hinném, hogy bármilyen magasabb logikát követnének, egyszerűen csak végiggondoltam azt, amit tudok és tapasztalok. Mégis az emberek többsége a józan ész ellenére vásárolja nyakra-főre az alacsony fogyasztású, „környezetbarát” termékeket. Persze elsősorban azért, hogy kevesebb legyen az áramszámlája, de így a lelke is megnyugszik, hogy környezetbarátként cselekszik. Hát nem!

Gondolkodtam, hogy folytatom tovább a gondolatmenetet azzal, hogy hiába kevesebbet fogyaszt egy TV, attól nem bocsát ki kevesebb káros anyagot. Hiszen nem a TV működése generálja a környezetszennyezést, hanem a hozzá szükséges áram előállítása, illetve az, hogy az áram előállítása mennyire környezetbarát módon történik. Jó folytatás lenne úgy érzem, de ennyi fért bele mára. Az a téma egyébként is egy teljes cikket érdemel. Mert ami ma az energia előállítása körül történik, illetve az, hogy mennyire irreálisan magas összegeket fizetünk érte egyszerűen közröhej.

A további szép napot mindenkinek!

Magam részéről holnap megyek és veszek fűtőszálat a bojlerembe. A fűtőszálat kb. 6-8 évente cserélni kell. Ezen kívül semmi gond nincs vele. A bojler 27 éves és gyanítom, még újabb 27 év múlva is működni fog. Én így vagyok környezettudatos.