tizenkettedik nap

A vagyon áramlása.

Így éjféltájban az ágy felé kéne venni az irányt már, de valahogy nincs kedvem, nem tudok aludni. Hogy az időt eltöltsem, írok pár sort az előbbiekhez.

Mindannyian tudjuk, hogy minden ami valós haszonként jelenik meg életünkben, legyen az tárgyi vagy nem tárgyi haszon, mindenképp valamiféle munkát feltételez. A kenyér a pék munkájának eredménye, a közbiztonság a rendőr munkájának és így tovább. Nyugodtan kijelenthetünk egyvalamit: semmi sincs ingyen. Ezt én átfogalmaznám: semmi sincs munka nélkül.

Mégis a világunk megengedi az olyan emberek létezését, akik a semmiből keresik a pénzüket. Elindulhatunk egy bankártól, aki kamatot szed vagy egy olyan valakitől, aki ingatlannal rendelkezik és azt bérbe adva keres pénzt. A két eset között valójában semmiféle különbség nincs. Hogy ezt lássuk, vizsgáljuk meg mindkét esetet részleteiben.

A bankár:
Adott mondjuk 1 millió forint, amit ő hitelként odaad egy autó megvásárlására. A hitelt felvevő a munkájából kifolyólag fizetést kap. Ebből a fizetésből - munkájának ellenértékéből -, részletekben fizeti vissza a felvett összeget és ezen felül a kamatot. Tehát a bankár pénzt (vagyont) keres úgy, hogy ő valójában semmiféle tevőleges munkát nem végez. Ez a "levegőből" megkeresett vagyon nem más, mint a kamat. A hitelt felvevő végzi el a munkát, ami ahhoz szükséges, hogy a kamatot fedező pénzösszeg előálljon. Tehát a kamat, mint többlet vagyon, ami a bankár zsebében megjelenik, valójában nem a levegőből kerül oda. Ezen összeg mögött a hitelt felvevő fizetése (munkájának ellenértéke) áll.

Az ingatlantulajdonos:
Rendelkezik egy lakással, azt bérbe adja. A bérlő a munkájából a bérleti díjat megfizeti. A bérleti díjról általánosságban elmondható, hogy 3 részből tevődik össze. Első rész: az az összeg, amely fedezi a lakás állapotmegőrzésének költségeit (időközi festések, szerelőmunkák stb.) Második rész: a rezsi (ezt nem kell magyarázni). A harmadik rész pedig a haszon (ez jelenti a tulajdonképpeni kamatot). A haszon az a része a bérleti díjnak, ami mögött nincs valós ellenérték. A bérbeadó azt tisztán a zsebre rakhatja. (Tekintsünk el attól az esettől, hogy a tulajdonos csak azért adja ki a lakást, hogy állagát megóvhassa a befolyt összegből. Létezik ilyen eset, de nem általános.) Az ingatlantulajdonos, hasonlóan a bankárhoz, látható, hogy semmiféle tevőleges munkát nem végez, vagyona mégis gyarapodik. Hasonlóképp szerez vagyont, mint a bankár: más állítja elő helyette.

Látható tisztán mindkét esetben, hogy a tényleges ellenértéknél nagyobb összeg vándorol vissza a kiindulási pontra. A bankárnál ez könnyen megfigyelhető: a kamat az az összeg, amennyivel több lesz a vagyona, mint a tranzakció előtt. A kamat az az összeg, ami átvándorol a hitelt felvevőtől a bankárhoz. A második esetben a "haszon"-ként említett rész az, ami már nem képezi a tényleges ellenértékét a bérleménynek és valóságos vagyonként csapódik le az ingatlantulajdonosnál. Tehát kijelenthető, hogy a hitelt felvevő illetve a lakást bérlő ember a valós ellenértéket és még egy bizonyos összeget ezen felül(!) kifizet. Tehát a vagyona úgy áramlott át a másik zsebébe, hogy ellenérték nem volt mögötte. Mi teszi lehetővé ezeket a helyzeteket? Az, hogy a bankár, illetve az ingatlantulajdonos birtokában van egy bizonyos vagyonnak (előbbinél 1millió forint utóbbinál egy lakás) a hitelt felvevő, illetve bérlő pedig ennek a vagyonnak a híjján van.

A hitelt felvevő ember azért vesz fel hitelt, mert nincs pénze. A bérlő azért bérel lakást, mert nincs sajátja. Tehát a puszta anyagi előnye a bankárnak, valamint az ingatlantulajdonosnak teszi lehetővé azt, hogy a hitelt felvevő illetve a bérlő vagyonának – munkájának - fizetésének egy részét „ellopják”.

Társadalmunk ezt megengedi, természetesnek tartja. Természetes az a mai világban, hogy ha valaki vagyonnal rendelkezik, az abból a későbbiekben már mindenféle valós munka nélkül hasznot húzhasson más emberek munkájának kárára.

Nyilvánvalóan kitűnik, hogy ezekben az esetekben a dolgozó ember munkája fedezi a másik fél vagyonának gyarapodását is. Önmagában nézve ezeket a helyzeteket, még talán az is felmerülhet bennünk, hogy elfogadjuk, legyintsünk egyet, hogy: „hát ez van”. Csak a gond ott kezdődik, hogy ezek a folyamatok bajaink jórészének okozói.

Ha megengedjük azt, hogy pusztán a már meglévő anyagi előny miatt, még több előnyre lehessen szert tenni mások rovására, akkor lényegében áldásunkat adjuk arra, hogy a vagyonnal rendelkező réteg pusztán azért, mert neki van vagyona, még több vagyont kebelezhessen be. Mégpedig úgy, hogy a vagyonuk gyarapodása mögött mások munkája áll.

Egyszerűen fogalmazva: Ha ezt elfogadhatónak tartjuk, lényegében azt mondjuk: Igen, a vagyonos ember jogosan élhet a nyakunkon úgy, hogy nem dolgozik!

Szidjuk a munkanélkülit, a koldust, de közben áldásunkat adjuk arra, hogy akinek van vagyona, annak ne kelljen dolgozni. Nem groteszk ez kicsit?

A vagyon nem a semmiből keletkezik, hanem munkából. A Te munkádból!

Ez a rendszer, amit demokráciának csúfolnak, ezt teszi lehetővé, erre adja áldását.

Ebben a rendszerben élünk és megyünk nemsokára a szavazóurnák elé. Egy a baj. A fenti gondolatokban kifejtett igazságtalanság ellen egyik párt sem akar tenni.